A kritikus nem mindig olyan egyszerű állat, mint ahogy elsőre gondolnánk. Ismerjük a régi mondást a gyakorlatról, a tanításról és az erkölcsileg/szellemileg még egy szinttel alatta kuksoló kritikaközlésről. Kritikusok is csinálnak időnként igényes és jó zenét (el ne kezdjétek bizonygatni, mi az, úgysem győztök meg). Csak nem olyan hülyék, hogy kritikusi személyükkel egy lapon mutogatnák. Karinthy annak idején itt lépett csúszós talajra – zseniális líra-, és prózaparódiái után saját költeményeivel sokat vállalt be.
Kritikát név nélkül közölni genyóság, gyávaság, és én ezt az utolsó morzsáig bevállalom. Ez is egy perverzitás, ami a magyar internetezők 70%-át, sokszor napi szinten érinti – kommentelésnek hívják (és most nem a névvel, pofázmánnyal ellátott FB hozzászólásokra gondolok).
Szóval kezdjük el dobálni a sarat: én a „művészekre”, kedves olvasók, Ti/Maguk/Önök/Te/Ön pedig rám! Reméljük a minél több vidám percet!
